Kalácsemelgetés

1. A kalácsemelgetés gyakorlata a román orthodox egyházban

A román orthodox egyház mai gyakorlatában a halotti kalácsot a pannachida vagy a hosszabb parasztász végén, a pap fennhangjára emelgetik:

Pap: Adj Urunk a tőlünk elköltözött N. szolgádnak boldog nyugalmat, és készíts neki örök emléket!
Nép: Boldog nyugalmat és örök emléket! (kiejtés szerint románul: „Vesnika pomeníre”)

Pap: Emléke nemzedékről nemzedékre, és adj Uram elhunyt N. szolgádnak boldog nyugalmat, és készíts neki örök emléket!
Nép: Boldog nyugalmat és örök emléket!

Pap: Készíts neki Uram, örök emléket!
Nép: Boldog nyugalmat és örök emléket!

Ezt énekelve végig emelgetik a kalácsot, és egy üveg felnyitott bort. Aki pedig nem éri el ezeket a felajánlásokat, az fogja az előtte álló vállát, s maga így kapcsolódik be a megemlékezésbe.

Ha sok kalács van, olykor magát az asztalt emelgetik óvatosan.

Eközben a pap az emelgetők körében állva tömjénez, de ő maga is egyik kezével fogja a kalácsot.

2. A kalácsemelgetés pocsaji hagyománya régen… és ma

A román gyakorlathoz képest a halotti kalács emelgetésének ma igen rövid, sajátos formája él az egyházközségben.

A régi időkben a halotti torban miután elvégezték a parasztászt, a pap felemelte a kalácsot, benne három szál gyertyával. A közvetlen hozzátartozók odamentek hozzá, és segítettek emelni a kalácsot, vagy azt a tálcát, melyen a kalács volt. A visszaemlékezések szerint ekkor az életadó Szent Kereszt tropárionját énekelték, majd a „Boldog nyugalmat…” 3-szor.

A szertartás végeztével a pap ajándékba kapott egy üveg bort és egy kalácsot, majd a kántorral hazament.

A harangozó szintén egy üveg borral és kaláccsal távozott, de az ő számára a kalács egy tányérra lett téve, s a tányért is ő kapta ajándékba. Ezt a sok ajándékul kapott tányért volt, aki össze is gyűjtötte, s mivel a faluban ezt jól tudták, amikor szükség volt tányérokra, ő ezekből adott kölcsön nagyobb rendezvényekre, főleg a lakodalmakra.

Akik később értek a halotti torra, az asztalon várta őket a felszeletelt a kalács, és ebből részesültek, hasonlóképp a borból is. Sok esetben szódavíz is volt, mert néhányan inkább „fröccsöt” ittak.

A sírásók külön asztalnál ültek, és többféle adományban is részesülhettek. (sonka, szalonna, ki-ki tehetségéhez mérten adott) A zászlósok és a gyermekek előbb a templomba vitték a zászlókat és ripidionokat, csak ezután mentek vissza a torra.

Az elmúlt időszakban már másabb módon történt a kalácsemelés szertartása: a parasztász végén, illetve a halottak szombatjain csak maga a pap emelte a kalácsot, mialatt a húsvéti fényéneket énekli: „Testileg elszunnyadván…”

Liturgikus gyakorlatunkban napjainkban visszatértünk az eredeti szokáshoz.