Pocsaj sok történelmi megpróbáltatást kiállt nagyközség, az Ér és a Berettyó találkozásánál.
Többször végigdúlták a tatárok, megszenvedte a török uralmat, bőven volt része a különféle járványokban is. A lakosságot sokszor megtizedelő e tragikus történelmi tényezők ellensúlyozására több alkalommal telepítettek a faluban lakó magyarok közé orthodox hitű, román nemzetiségű telepeseket, akiket olykor papjaik is követtek. Bunyitai Vince a váradi püspökség történetéről írott monográfiájában az 1693-as, és a két évvel ezt újból követő ún. harmadik tatárjárással kapcsolatban megjegyzi: „számtalanon voltak olyan katólikus magyarok, kik régi papjaikat elvesztvén…mentek át a görögkeleti egyházba…”
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) rendeletileg szabályozta, hogy a szertartások, valamint a prédikáció anyanyelvű legyen, így az óegyházi szláv helyett a váradi püspökség területén lévő bizánci rítusú templomokban a román lett a szabályosan használt liturgikus nyelv. A korszak figyelemreméltó termékei azok a liturgikus könyvek, melyeket cirill betűvel, román nyelven nyomtattak. Egyházközségünk ma is büszkélkedhet ilyen liturgikus könyvvel.
1700. április 17-én a bihari orthodox papság unióra lépett a Római Szentszékkel, s ezzel létrejött a Bihar vármegyei görög katolikus egyház.
A bizonyítékok alapján a pocsaji görög katolikus egyházközség eredete szűkebb értelemben a XVIII. század 40-es éveire nyúlik vissza. Miután 1738-1740 között egy nagy pestisjárvány pusztított végig a falun, az itt lakók közé a Körösök vidékéről telepítettek be ismét az orthodox egyházhoz tartozó román nemzetiségű lakosokat. Ebből az időszakból már jelentős a falu román lakosainak száma.
A Partiumi Egyetem tanára, Gheorghe Ghorun professzor úr kutatásai során megtalált levél alapján biztosan mondhatjuk, hogy
1743. július 8-án a Pocsajban élő orthodox hívek unióra léptek a Szentszékkel,
tehát ettől az időponttól beszélhetünk a községben a görög katolikus egyház megszületéséről.
A községről szóló helytörténeti tanulmányok persze nem ennyire egyértelműek az unió megkötésének idejéről, hiszen egyesek szerint már az 1700-as évek elején, mások szerint csak 1755-ben lettek az itt lakó román orthodoxok görög katolikussá. Ugyanazon szerző más helyütt még 1775-ről is beszél. A fent említett dokumentum – melyet az említett tanulmányok szerzői bizonyára nem ismertek – viszont minden kétséget kizárólag immár a biztos időpont meghatározását nyújtja.
Az 1743. július 8-án keltezett levél így szól:
„1743 iulie 8, Leta Mare
Ajánlyuk kötelességgel való kész szolgálatunkat mindenben.
Tisztelettel emlitendő Papp László esperest urunk! Minden felül körülöttünk tapasztuk az elmult esztendőkben, hogy tudni a mi részünket öcemaló a vagy néző papjaink eszerint ekklesiaink kezdettenek uniáltatni ide, mind pedig innen igazgattatni, mellytűl mind ez ideig magunkat el vontuk bizonyos okokra magunknak nem javalván, mostan pedig immár a sok előttünk lévő unitus példákal, s mind kegyelmednek jó atyuknak igéreti által még győzetetvén, mind papunk részérül, s mind a kösség részérül, készek vagyunk az uniáltatásra ez néző igazgatásra, ki kötvén vallásunkat még haboritó ujitatásokat, és ragaszván is kiványuk magunkat az Várad mejéki parthoz avagy részhöz, mivel az elöt is oda számláltattunk, hogy pedig hiteles légyen ezen bé hozott és uniáltatsukat mutató levelünk, hogy mi másokkal edgyüt submitalyuk magunkat kegyelmednek bőlcs igaztatása alá, emitaltuk usualis pecsétünkel meg erősiteni. 8 iulii 1743. Maradunk
Tekintetes Papp László esperest urnak kegyelmének ugy ahogy illik
a töb unialtatot eclesiák között engedelmes szolgái
A pocsai oláh részrül való eklesianak
tagjai közönségessen
Verso: Pocsay contractus ad unionem amplexisse. No. 8.
1743. Reversales Potsaiensis quibus se ad amplectendam Sanctam Unionem obligantur. 8-va iulii 1743.”
(Original, A. N. C., fond Episcopia de Oradea, dos. 1, nr. 13., sigiliu ceară)
Az uniót követően a templomi szertartások és az iskolai oktatás nyelve – pápai jóváhagyással – a román lett. Az egyházközség ősi anyakönyvei ma is élő tanúi a román nyelv itteni használatának: sok anyakönyv román nyelvű, ám a magyar nyelven nyomtatott anyakönyvekben is bőven találunk román nyelvű bejegyzéseket.
A hajdani Bihar vármegye e járását, a Sárréti Járást kutatók számára nélkülözhetetlen Osváth Pál kiváló monográfiája, melyben a következő összefoglalást olvashatjuk az egyházközségről:
„Pocsajban a g. kath. Hívek többségben vannak, s ezek – mint az általános leírásban mondva volt – 1755-ben tértek az óhitről át. E hívek közt oly tökéletes magyar nevűek lévén, milyenek Debrecenben vagy a Kunságban is megjárják, önkéntelenül azon gondolatra jő az ember, hogy ezek itt a régibb törzsökös lakosok. Sajnos, hogy e tekintetben adataink nincsenek. Derék lelkészük volt e híveknek a ref. Hitűek előtt is nagy tiszteletben állott Dálay Nagy Péter, ki midőn 1868-ban meghalt, a halott mellett hitsorsosai és a reformátusok vegyesen virrasztottak, majd felváltva énekelgettek, végre pedig a meghalt hittársai önoktukból felkérték a ref. lelkészt, hogy ő is tartson a kedves halott felett beszédet. – A meghaltban hű lelkészt, s apját tisztelvén a ref. lelkész, szívesen, de csak akkor teljesíté az önzetlen kérelmet, midőn a szertartásra megérkezett g. kath. lelkészektől arra nézve megnyugtatást kapott, és így lőn aztán hogy Dálay Nagy Péter az egész közönségtől megsiratva kísértetett örök nyugalomra. – Jó a nép mindenütt, de ha papjai Krisztusnak a szeretetben összpontosító törvénye ellen gyűlölségre ingerlik, akkor nem lehet csudálni, ha olykor a saját javát nem tudó nép saját sírját segít megásni!! Pocsaji g. kath. lelkész Ilyésfalvi Pap Szilágyi Simon fia volt az 1873-ban elhalt Pap Szilágyi Simon váradi g. kath. püspök is. Ez a pápa csalhatatlanságának kimondását pártolta, s a néptanítóknak titkos rendeletet adott ki, hogy magyarul ne tanítsanak. Hogy e rendeletet maga a püspök adta ki, kitetszik abból, mert a pocsajiak a tanítónak tulajdonítván a célszerűtlen tanítást, a g. kath. főbíró Kurta Gábor vezetése alatt egy küldöttséget küldtek a püspök úrhoz, azt kérvén, hogy miután ők magyarok közt élnek és hazájuk nyelvének tudása saját életcéljaikra is szükséges: rendelje meg a tanítónak, hogy magyarul is tanítson; mire a püspök úr a kérőket magyar betyároknak nevezve, úgy elszidta őket, amint csak tetszett. Történt pedig ez akkor, midőn a püspök úr a jó magyar kormány kegyéből, a jó magyar étkek és italok következtében gyönyörűen elhízott. G. kath. lelkész itt mostan Krisztián János, tanítók véle Teodor és Marosán György”.[1]
A pocsaji görög katolikus iskoláról szóló tanulmányában Kincses Gyula alaposan figyelemmel kíséri, melyik időszakban, milyen nyelven oktattak régi iskolánkban. Kutatásához hozzájárulunk az egyházmegyei körlevelekben található adatokkal:
- Miklósy István püspök az 1921. évi IV. számú körlevélben a tanítói kinevezések között az első helyen a következőt közli: „Marozsán Gergely a pocsaji hitközség kántortanítójává… neveztettek ki”.[2]
- Az 1922. szeptember 12-én keltezett körlevél újabb tanítói kinevezésről tudósít: „Purzsás János pocsaji ktanítóvá…. kineveztettek”.[3]
- Az 1939. október 27-i körlevél kettős segédtanítói kinevezésről szól: „Kecskés Pétert pocsaji s tanítóvá, Fekete Juliát pocsaji s. tanítónővé… neveztem ki”.[4]
Kecskés Péterné Fekete Julianna idén, 94 éves korában halt meg Debrecenben.
A kántortanítói kinevezések mellett egyházmegyei körleveleinkben a papság személyi változásai is jól nyomon követhetők. A Bányay Jenő káptalani helynök által írt I.-1939. évi egyházmegyei körlevélben két rendelkezést[5]is találunk egyházközségünkkel kapcsolatban:
1. A 249/1939. sz. rendelet nyugdíjazást közöl: „Hubán Gyula volt székelyföldi püspöki külhelynök, székesegyházi főesperes, pocsaji lelkészt, saját kérelmére, érdemeinek teljes elismerése mellett, folyó évi május hó 1-i hatállyal nyugállományba helyeztem. Nyíregyháza, 1939. évi január hó.”
2. A 332/1939. sz. alatti rendelkezés pedig pályázatot hirdet Pocsajra: „A nagyváradi latin szertartású megyés püspök (jelenleg dr. Lindenberger János apostoli kormányzó az ordinárius) kegyurasága alatt álló pocsaji lelkészi javadalomra ezennel pályázatot hirdetek. A pályázók a kegyúrhoz címzett kérvényeiket folyó évi február hó végéig központi irodánkba küldjék be. Nyíregyháza, 1939. évi január hó 28.”
Hubán Gyula halálozását az 1945. augusztus 10-i körlevél 544/1945. szám alatt közli: „Hubán Gyula ny. főesperes 1945. évi január hó 15-én, bombatalálat következtében elhunyt. Az előírt engesztelő szentmiseáldozatot az elhunytért mielőbb mutassák be az Urnak”.
A következő körlevél „kinevezések” címszavában már tiszteletbeli esperesi kinevezést találunk Pocsajjal kapcsolatban: „Nádasi Béla pocsaji lelkészt… tiszteletbeli esperesekké… neveztem ki”.[6]Viszont Nádasi Béla pocsaji kinevezése nem szerepel egyházmegyei körlevélben! A ma még élő idősek elmondása alapján[7]
Miklósvölgyi létai esperes úr volt a keresztapja, aki közbenjárt azért, hogy keresztfia pocsaji pap lehessen. Akkoriban általában a nagyobb családos papok kerültek lelkésznek a faluba.
Nádasi Béla elhelyezéséről az 1955. évi I. számú körlevél értesít: „ifj. Végsheő Dániel ajaki lelkészt Pocsajba… neveztem ki. – Id. Nádasi Béla pocsaji lelkész javadalmáról lemondott, makói segédlelkésszé neveztem ki”.[8]
A Nádasi Béla keze alatt növekvő generációból sokan ma is visszaemlékezve megemlítik, hogy már nagyon beteg volt, amikor Pocsajból elhelyezték, itt is sokszor vitték neki a botját, mert csak annak segítségével tudott jól közlekedni, de betegségéről semmit sem tudnak.
A tanítói és papi kinevezésekkel együtt váltakozott a templomi szertartások nyelve is, amelyik pap jól tudott románul, úgy zajlott a Szent Liturgia és a prédikáció is, aki pedig kevésbé beszélte a román nyelvet, inkább magyarul prédikált.
Az itt élő betelepített románság a kutatások szerint a Fekete-Körös menti „bihari nyelvjárást” használta, ezért betelepítésük is onnét, a Fekete-Körös vidékéről történhetett. Mára természetesen már rég lezajlott mind az asszimiláció, mind a nyelvcsere folyamata is, így a pocsaji görög katolikus egyház magyar nemzetiségű hívei immár csak örökösei a nagy múlttal rendelkező váradi egyházmegyének, és egyes máig is fennmaradt román hagyományoknak.
In VI.-1939. A hajdúdorogi egyházmegye nagyontisztelendő papságának., Nyíregyháza 1939, 11. Érdekességként megjegyezzük, hogy az V-1939. számú körlevéltől kezdődően a VI-1940. számú körlevélig az egyházmegye megnevezésénél nem „hajdudorogi”, hanem ékezettel: „hajdúdorogi” szerepel.
AJÁNLOM AZ OLDALT