Egy XVIII. századvégi protocollum a pocsaji görög katolikus egyházközségben

Egyházközségünk irattárában egyik érdekes, az utókor számára kimerítő kutatási lehetőségeket kínáló régi könyv maradt fenn „Protocollum” címmel.

Maga a latin „protocollum” szó „jegyzőkönyvet” jelent, estünkben pedig közlemények, leiratok gyűjteményét, melybe kézzel másolták be a különböző szövegeket, királyi leiratokat. A kéziratos szöveg néhol már nehezen olvasható, részletes bemutatása igen hosszú tanulmányt igényelne. Jelen tanulmányunk mindössze e könyv rövid tartalmi bemutatására vállalkozik, általa kissé betekintést kapunk – hacsak töredékében is – elsősorban a „kalapos király” korának sokrétű intézkedéseibe.

A rescriptumok gyűjteménye az 1780-as esztendőben kezdődik, és egészen 1841-ig közöl – bár a végére igencsak hiányosan – dokumentumokat. A dátum szerinti folytonosság nem figyelhető meg benne: bizonyos dokumentumokat csak később másoltak be a könyvbe, sőt az is lehetséges, hogy a paróchián gyűjtötték azokat, és csak kellő mennyiségű iratanyag felgyülemlése után kezdett másoló munkájába az itt szolgáló lelkész.

Az első szöveg 1781. április 2-i dátummal van ellátva, s azt a közleményt tartalmazza, mellyel a más provinciák szerzetesrendjei közötti kapcsolat az imádságon és a suffrágiumon („szavazat, választójog”) kívül megtiltatik. Az ezt követő második leirat szintén tiltó rendelkezés. A harmadik közlemény arról tudósít, hogy a Szentszéktől kapott valamennyi rendelkezést felül kell vizsgálni, mielőtt a „királyi tetszést” meg nem kapja. Egyszóval arra utasít, hogy semmit nem lehet addig kihirdetni, amíg az nem kap királyi jóváhagyást. A „placetum regium”, a pápai bullák elbírálása II. József (1780-1790) egyházakkal kapcsolatos rendeletei közé tartozik.

Az ezt követő szöveg II. József egyik királyi jóakaratú leirata, mellyel semmissé teszi egyik előző bulláját.

A következő leirat egyháztörténetileg is nagyon érdekes: az 1781-es bécsi keltezésű dokumentum az „Unigenitus” és a „Cena” kezdetű bullák által felülvizsgálja Molina és a janzenisták tanítását és ezek védelmezését. Az „Unigenitus” bullát XI. Kelemen pápa adta ki 1713. szeptember 8-án, és elítéli a skót eredetű párizsi könyvkereskedő gyermekének, az ekkor már 79 éves – a jezsuitáknál és a Sorbonne-on is tanult –  Quesnelnek az Újszövetség-kommentárában található eretnek állításokat. Egy időben II. Rákóczi Ferenc is a janzenizmus szellemiségének bűvkörébe kerül, hiszen Rodostóba abból a Grosboisból hozat vezetőt, ahol az ott élő kamalduli szerzetesek vonakodtak elfogadni a pápai bullát.[1] A molinizmus pedig a kegyelemtani viták idejébe vezet vissza, melynek ellentéteként jelent meg az ún. tomista teológia.

A protocollum több irata katonákkal kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz. Az első ilyen dokumentum 1781. május 10-én kelt, és elrendeli, hogy a szabadságos katonák meghatározatlan időre szabadon köthetnek házasságot. Ezt a közleményt október 15-én felülírják: szorgalmasan vizsgálják meg a paróchusok az iratokat, hogy a meghatározatlan időre elbocsátott katonák vajon ténylegesen ilyen állapottal bírnak-e.

1781. május 21-én rendeletileg megtiltatik a pénz mindenfajta átutalása.

1781. július 23-án közlemény szabályozza, hogy az idegenek alamizsnát gyűjtsenek addig, mígnem ez a királyi hivataltól nem lett engedélyezve.[2]

1781. szeptember 3-i dokumentum szintén egyháztörténeti fontossággal bír: az akatolikusokkal szemben semmit sem tehetnek az egyházi hatóság jelenléte nélkül.

Az 1781. szeptember 10-én kelt közlemény a nagyobb zászlókat, az egyébként megszokott ruházatokat és a kísérő zenét eltöröltnek nyilvánítja.

Ugyanezen esztendő szeptember 27-én a házassági eljárásokat szabályozó rendelet születik: eszerint házassági ügyben már nem kell Rómától engedélyt kérni, hanem csak a helyi püspöktől. Ehhez október 29-én hozzáfűzik, hogy a tiltás a felmentés mellett az „imperimendákra”, azaz az akadályokra is kiterjed. E kiegészítés előtt egy héttel, október 22-én pedig minden Rómához való felfolyamodás megtiltatik bármilyen jogcímmel és jelleggel is bírjon az. A következő év november 19-én viszont arról születik döntés, hogy a fölösleges búcsúügyekben a püspök forduljon az Apostoli Szentszékhez.

1781. október 29-én a türelmi rendelettel kapcsolatban születik leírás: kihirdettetik „az általános törvényekkel szembeni megerősített türelmesség”.

A következő évben, 1782-ben ismét sok bemásolt dokumentummal találkozunk. Az első január 14-i dátummal az előző év április 2-án kihirdetett közléshez csatlakozik, eszerint ennek visszahatása van bizonyos kegyes rendeletekre. („retro actio”)

Január 24-én arról születik döntés, hogy mindazok az apostoli vikáriusok, akik tényleg léteznek, meghagyatnak a királyi placetum adományozása által.

Február 4-én szabályozásra kerül a felfolyamodó levelek formája. Ehhez protocollumunk mintákat is közöl, mind a belső, mind a külső formák tekintetében. Ilyen megszólításokat olvasunk, mint például: „felséged, őfelségéhez, igen fölséges császár és apostoli király”.

Március 26-án szigorú büntetést helyeznek kilátásba azokkal szemben, akik zsinatokat és gyűléseket tartanak, illetve azokat királyi engedély nélkül mernek összehívni.

Május 2-án hivatalosan közlik, hogy az ausztriai, a cseh és a morva házasulandó alattvalók közötti letét e naptól előíratik. Egészen a II. világháborúig volt szokásban ilyesfajta kaució. Két hét múlva egy közlemény a kegyes formamegoldást újítja meg, május 31-én pedig megfogalmazásra kerül annak módja, hogyan kell minden királyi provinciában a leiratokat végrehajtani.

Ebben az évben is rendelet születik az akatolikusokkal kapcsolatban, mely biztos szabályt foglal magában az ilyen szülőktől született gyermekekkel kapcsolatban, hogy őket a katolikus vallásra kötelezzék-e vagy sem.

1782. június 6-án a türelmi rendelet értelme kifejtésre kerül.

Június 10-én a templomok belső felszerelésével kapcsolatban nyilatkoznak: az oltárok felesleges felszerelése és költséges világítása rendeletileg megtiltatik. A következő bevezetéssel indul a határozat: „Igen tisztelt Püspök Úr! A királyi fölség kegyesen meghatározta, hogy a különféle kápolnákban, ami eddig a tényleges használatban felesleges volt, ami könnyen tüzet okozhat…megtiltatik”.

Szeptember 16-án bizonyos búcsúlevelek is (pl. ami 300 napi búcsút engedélyez) alávettetnek a királyi tetszésjognak.

Október 17-én meghatározzák annak a módját, amely szerint az egyházi méltóságoknak széküresedés idején el kell járni, miként kell az üresedésben lévő egyházi méltóságot elnyerni.

Az 1783-as esztendő kéziratos szövege az orthodoxokkal szembeni határozatot tartalmazza, akiket a szöveg „szakadár”-nak titulál, és terjeszkedésüket bizonyos helyekre – ugyanúgy mint az akatolikusok számára – szabadnak nyilvánítja.

Május 19-én ismét házasságjoggal kapcsolatos leírás szerepel: felszólítja az akatolikus lelkészeket, hogy amikor a katolikus részről őket házassági ügyben felkeresik, pontosan válaszoljanak. Ezt az intézkedést egy január 28-án kelt leirat követi, és innentől elég vegyes dátumokkal következnek a szövegek. Az imént említett leirat szerint őfelsége kijelenti, hogy ahol az akatolikusonak a vallás magán gyakorlása meg van engedve, a jövedelem a katolikus paróchusnak jusson, és ezáltal egyesek a katolikus nyilvántartásnak legyenek alávetve.

1783. február 20-án a vallásgyakorlás szabadtéri korlátozásáról határoznak: a paróchiákon megszokott évi körmenetek kettőre vonassanak össze!

1783. február 17-én leírják az aposztatákkal, azaz a hitehagyottakkal való eljárásmódot. Ugyanezen dátummal arról olvasunk, hogy nagyobb ésszerűséggel bírjanak a javadalmak adományozásánál azokkal szemben, akik a méltóságot elnyerték. Március 13-án a budai egyetemmel kapcsolatban nyilatkoznak: az egyetem Pestre költözik.

Július 21-én pozsonyi keltezéssel ismét egy érdekes szöveget láthatunk: mintát közölnek arról, hogyan kell útlevélajánlást készíteni, amellyel el kell látni azokat, akik Csehország, Morávia és Szilézia, valamint a magyarországi és a hozzácsatolt részekben helyet változtatnak.

A következő dokumentum ismét házassági ügyekkel kapcsolatos: minden házassági szerződés e rendelettel semmisnek nyilváníttatik.

Az 1784. esztendő első dokumentumának értelmezése nem nyilvánvaló, a következő, január 24-i dátummal másolt pedig arról nyilatkozik, hogy mit kell tenni abban az esetben, amikor a paróchusok végrendelet nélkül halnak meg. Érdekességként megjegyezzük, hogy egyházmegyénk első püspöke, Miklósy István is végrendelet nélkül halálozott el, így vagyonát három részre kellett osztani a Hajdúdorogi Egyházmegye, a rokonság és az Államkincstár között.[3]

A következő leirat 1783-ba vezet vissza, és a Bihar megyei cigány etnikum házassági ügyével kapcsolatban rendelkezik. Ez egy széljegyzet az 1783. október 9-én tartott megyegyűléshez, melyet a pozsonyi országgyűlés 1784. március 8-án adott ki.

E leiratot követően többnyire már csak numerusok következnek protocollumunkban.

Az első, a 7639. számmal arról tudósít, hogy a templomok faláról le kell szedni a fogadalmi táblákat, majd egy táblázat következik, mely az üresedésben lévő javadalmak elnyerésére ad mintát.

A könyv végéhez közeledvén több levelet találunk, például ilyen megszólításokkal: „A nagyváradi püspök általános helynök urának” 1788. október 29-i budai keltezéssel, Zichy gróf és Fodor József kézjegyével; vagy „Tekintetes nagyváradi püspök úrnak” 1795-ös budai keltezéssel, József Haller és Ignatius Christopher aláírásával.

A következő rész kérdés-felelet formájában mintákat hoz arra, hogyan kell valamit elnyerni.

Ezután levelek következnek a latin rítus és a görög katolikusok ünnepeivel kapcsolatban a nagyváradi püspöknek címezve. Majd ismét több levelet találunk „Sámuel püspök” aláírásával, egyik például Szilágyi Lázár úrnak van címezve.

Ez a „Sámuel püspök” nem más, mint Vulcan Sámuel, akit 1806. október 25-én kapta meg kinevezését I. Ferenc királyunktól.  A püspök „kánoni látogatást” is tett Pocsajban, és aláírásával ellenőrizte a paróchiális könyvek előírásszerű vezetését. Ezt a látogatását a Protocollum is megörökíti, melyben 1824. június 9-i dátummal szerepel a bejegyzés: „Láttam a kánoni látogatás alkalmával”. A Balázsfalván született Vulcan Sámuel Darabánt Ignác utóda lett a nagyváradi görög katolikus püspökök sorában, és nevéhez fűződik a belényesi görög katolikus Líceum alapítása. A püspök az erdélyi román kultúra elszánt támogatója volt, akit Nicolae Iorga író e tevékenységét tekintve „az egész román kultúra oktatója”-ként emleget.

A levelek sorát megszakítja egy mintát adó kivonat, amely bemutatja, miként kell a kereszteltek és a halottak anyakönyvét rubrikázni. A minta után román nyelvű „formulare”-k találhatók, majd újabb levelek: itt szerepel Sámuel püspök 1825. március 1-én kelt levele, mely utasítás a nagyváradi egyházmegye főespereseinek bizonyos ügyben. Tovább lapozva latin és román nyelvű rendeletek, minták követik egymást.

Protocollumunk egy Budán, 1841. június 8-án kelt levéllel zárul.